Itthon
Fehérvári kórházigazgató: Én életemben nem néztem meg, hogy mennyi a fizetésem
Bucsi László szerint addig kell egy orvosnak a kórházban maradnia, amíg el nem végezte a munkáját.
Bucsi László szerint addig kell egy orvosnak a kórházban maradnia, amíg el nem végezte a munkáját.
A székesfehérvári Szent György-kórház orvosai is kiadtak egy nyilatkozatot az egészségügy elkeserítő helyzetéről. Két hónapot adnak a kormánynak, hogy teljesítsék indokolt követeléseiket. Mint írták, államtitkárcsere és a kezdő orvosok aránytalan támogatása helyett érdemi intézkedéseket várnak.
A Független Hírügynökség értesülései szerint ötven százalékkal csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Székesfehérváron és környékén a 12. héten, az előző héthez képest. A járvány megszűnt Fejér megyében, várhatóan feloldják a látogatási tilalmat a Fejér Megyei Szent György Kórházban.